22.

 Sziasztok! Tudom, hogy mindig sok kihagyás van 1-1 rész közt, de sajnálom én csak így tudok írni.:( Amikor megjön az ihlet írok és nem lehet megállítani, de amúgy ha nincs akkor akárhogyan is akarok nem tudok összehozni jó részt, összecsapni meg nem akarom mert nincs értelme! 

 Ja és nem tudom emlékeztek-e, de anno megszavaztattam, hogy hány részes legyen a blog... Na igen, de mégsem 35 +Epilógus, hanem csak 30 +Epilógus lesz. Sajnálom, de így tudom kihozni a maximumot. Ha több lenne, akkor csak tele lenne egy csomó töltelék résszel. 

 Na mindegy, jó olvasást, KOMIZZATOK (kérlek *bociszemek*) és persze iratkozzatok fel, ha még nem tettétek volna meg eddig! 

xx. Lil

 Otthon, édes otthon! Végre újból Londonban vagyok. 

 Az út nem volt gázos. Reggel korán felkeltünk és elindultunk a reptérre, majd ott vártunk még fél órát. A repülő út hosszú volt, de szinte végig aludtuk szóval, amire újra Londonban voltunk teljesen frissek voltunk.

 Az út óta eltelt egy nap. Harry bement a stúdióba, mert most, hogy itthon belefoghatnak az újabb projectbe.  Milla pedig hazament az édesanyjához. Mivel mára semmi programom nem volt, így gondoltam meglátogatom nagyit.

 Kikászálódtam az ágyból és egyből a gardróbomhoz léptem. Kivettem belőle pár cuccot és a fürdőbe indultam. Megszokáshoz híven kopogtam, bár fölösleges volt, hiszen egyedül vagyok a lakásban. Beléptem a helységbe és ledobtam a ruháim egy kis polcra majd a zuhany alá léptem. A jó forró víz csak úgy égette áthűlt testem, ami az őszi hideg idő miatt fagyott át. Lassan be kell fűtenem, de ma már fölösleges maximum estére fogok egy picit.

 A zuhany alól kilépve egy puha törülközővel szárazra töröltem magam és felkapkodtam ruháim.

 Még fogat mostam, kisminkeltem magam és megfésülködtem, s ezek után kimentem a fürdőből.

 Telefonom csengőhangját meghallva odasiettem az éjjeli szekrényemhez. Rich neve villogott a kijelzőn, így gyorsan felkaptam.

 - Szia!- szóltam bele

 - Szia Lexi! Hogy vagy? Rég beszéltünk, nincs kedved találkozni?- bombázott kérdéseivel egyből.

 - Köszönöm jól vagyok, viszont már nem LA-ben vagyok. Hazajöttem Londonba sajnálom! Esetleg, ha valamikor erre jársz, vagy ha én járok LA-ben akkor keressük egymást, rendben?

 - Oh, rendben. Viszont már én sem leszek sokáig Los Angeles-i lakos. Tudod én folyton járom a világot a haverokkal. Most New York-ba költözünk pár hét erejéig szóval, ha utazol, valamerre Amerikán belül szólj és intézkedek.

 - Feltétlen! Viszont most mennem kell, mert ma nagyi látogatásra megyek! Szia!- kuncogtam

 - Szia!- és bontotta a vonalat.

 Nagyon bírom ezt a srácot. Annyira eltér a stílusunk, de mégis megfogott benne valami. Na, de mindegy is indulnom kell.

 Kimentem a garázsba és beindítottam az én lelkemet. Látszott rajta, hogy több mint hét hónapig senki nem nyúlt hozzá, mivel legalább négy centi por állt rajta, mint mindenhol. Megfogtam egy seprűt és leporoltam. Viszont a nagy okos fejemmel egy zárt helységben jó nagy porfelhőket kavartam, ezzel majdnem megfullasztva magamat. Gyorsan kinyitottam a garázsajtót és kirohantam rajta. A fulladozós köhögések kezdtek enyhülni én pedig végre TISZTA oxigénhez jutottam.

 - Jól megcsináltad ezt is Alexa…- mormogtam magamban.

 Visszamentem a kocsimhoz és beszálltam. Belülről is elég mocskos volt, így amíg nagyinál leszek, elviszem egy kocsi mosóba, ott majd helyrepofozzák az én szépségemet.

 Telefonomat elővéve felhívtam az egyik haverom, aki ott dolgozik, hogy mikor érnek rá ma. Elmondása szerint még van négy autó, ami mosásra vár, de igazából elvihetem most is és akkor ott hagyom, napvégén meg érte megyek.

 Beindítottam az autót és elindultam. Egy tíz perc alatt ott voltam és leadtam az autóm majd gyalog folytattam utamat.

 Húsz percet sétáltam, de nem tűnt annyinak. Megérkeztem a nagy családi ház elé és úgy éreztem, hazaértem.

 Amikor hazajöttem Londonba úgyszintén éreztem ezt, de most felerősödött ez az érzés bennem.

 Bekopogtam, s pár pillanat múlva már szemben is állt velem az én drága nagymamám.

 - Szia, mama! Hogy vagy?- öleltem át

 - Szervusz! Gyere beljebb kincsem! Köszönöm kérdésed, megvagyok. Mi szél hozott erre téged?- mosolygott és a teraszra invitált.

 Beszélgetni kezdtünk, s közben ittunk egy- egy bögre teát, amit időközben mama kihozott. Nagyon hiányzott nekem már, hogy vele legyek, hiszen számomra ő az egyetlen családtagom. Papa nem rég halt meg, talán egy éve. Sokat sírtam utána, de mostanra már feldolgoztam, ahogy mama is. Sokat emlegetjük őt és az ilyen beszélgetések közt olyan, mintha ő is köztünk lenne.

 Nagyi kitalálta, hogy csinál egy gyors ebédet, amit együtt megcsinálhatnánk, mint régen. Szívesen egyeztem bele az ötletbe, így kitaláltuk, hogy palacsintát csinálunk meg egy kis paradicsomlevest. Tudta ám, hogy mi kell nekem, mivel az ő paradicsomlevese a világ legfinomabb levese, komolyan mondom!

 Egy fél óra múlva már a leves a gázon főtt és a palacsinta tésztája is be volt keverve. A szekrényhez léptem, hogy kivegyem a serpenyőt a sütéshez. Kinyitottam a szekrényajtót és rálátást kaptam a rég óta ott tartózkodó képekre. Mama és papa volt jó pár képen, de volt olyan ahol anya, apa és én vagyunk, meg persze olyan is, amin mind az öten. Unokatestvéreimről, s családjukról is volt kirakva kép. Velük is ezer éve találkoztam. Amikor olyan három- négy éves voltam sokszor gyűlt össze a család akár nálunk, akár nagyinál, de volt olyan is, hogy az én drága Katy nénikémnél.

 Kikaptam a serpenyőt a helyéről és bezártam a szekrényt. Mosolyogva léptem a tűzhelyhez, ahol nagyi a levest kavargatta és felraktam fazék mellé a palacsintasütőt. Bekapcsoltam alatta a tűzet, hogy melegedjen át az, míg én előveszem az olajt.

 - Tényleg!- szólalt fel nagyi- A pasikkal, hogy állsz?- na, igen… Itt az ideje kiteregetni a lapjaim és elmesélni mindent.

 Elkezdtem elmondani, hogy találkoztam Harry-vel és véletlenül terhes lettem, de nem akartam elvetetni a gyereket, így LA-be költöztem, mert Hazza nem akarta felvállalni a gyereket még annyira sem, hogy egy kicsit akár anyagilag támogassa gyermeke jövőjét. Elmondtam, hogy utánam jött hét hónappal később én meg megbocsájtottam neki. Az is asztalra került, hogy hogyan vetéltem él és most hol tartunk Harry-vel, sehol. Néha megcsókoljuk egymást, de egyikőnk sem mondta ki konkrétan azt, hogy járunk-e.

 - Röviden ennyi. – mosolyodtam el, félig őszintén, félig keservesen.

 - Húha! Ha ez volt a rövid verzió, amit addig meséltél, hogy legalább tizenöt palacsintát kisütöttél és a leves is elkészült, milyen hosszú lehet vajon a hosszú verzió?- kérdezte, inkább magától, mintsem tőlem, de én jót virultam ezen.

 Ezt szeretem nagyiban leginkább. Nem dorgált meg, azért mert felelőtlen voltam és teherbe estem, nem szólt egy szót sem arra, hogy újra azzal a sráccal ,,kavarok” , aki úgy magamra hagyott a legnehezebb pillanatokban a hírneve miatt.

 Ebéd után még egy fél órát beszélgettünk, de telefonáltak, hogy kész az autóm, így lassan elindultam. Megígértem mamának, hogy valamikor még meglátogatom minden féle képen, s ezután leléptem.

 Jó volt egy kicsit sétálni, bár már látszik, hogy lassan beköszönt az ősz. Mindjárt itt a szeptember és az idő kezd lehűlni. Még most nagyon kellemes idő volt, de egy hónap múlva már nem lehet ezt elmondani.

 Szívesen sétáltam volna még, de megérkeztem az autómosó elé, így kénytelen voltam kocsiba ülni.

 Furcsa volt újra abban a lakásban lenni, ahol alig pár napot, hetet laktam és már el is költöztem, viszont egyben felemelő érzés is volt. Felszaladtam az emeletre és átöltöztem egy otthoni kényelmes ruhába, ami egy bő pólóból és egy rövidnadrágból állt.

 A tükör előtt megálltam és belenéztem. Kicsit felhúztam a pólómat és előbukkant a megnyúlt bőröm. Már nagyjából visszahúzódott, de még nem teljesen. Elfogok járni edzeni, hogy feszesebb legyen a bőröm. Nem tudom, hogy tudom majd folytatni a modellkedést ilyen bőrrel, de mindent megteszek érte.

 Mivel nem volt semmi dolgom, így bementem abba a szobába, ami a leginkább hiányzott, a zeneszobám. Leültem a zongora élé és játszani kezdtem. Egymás után játszottam a régebbi számaimat majd előkaptam a füzetem és a kottatartóra helyeztem.

 Rég írtam dalt és már ideje lett volna valami újat alkotni. Na jó… amíg terhes voltam tizenhárom számot írtam, de mindegy.

 Kezemet a billentyűzet felett tartottam majd elkezdtem leütni a hangokat. Abbahagytam, s leírtam ezt a pár kottát, s folytattam a billentyűk ,,nyomogását”.  Órák telhettek el mire készen lettem az alappal. Végignéztem a kottát majd újból elölről kezdtem. Meg voltam elégedve magammal, így úgy gondoltam, hogy megérdemlek egy kis üdítőt. Lezártam a zongorát és a füzetemmel a kezemben kimentem a konyhába.

 Épp hogy kiöntöttem a narancslevemet egy pohárba megszólalt a csengő. Pohárral a kezemben mentem ajtót nyitni.

 - Szia, hát te?- mosolyogtam váratlan vendégemre

 - Hello remélem nem zavarok, csak gondoltam beugrok megnézni, jól vagy-e.

 - Mint látod élek. – nevettem fel. – Jajj, de paraszt vagyok! Gyere beljebb!- vágtam magam fejen- Kérsz esetleg inni, vagy enni?- kérdeztem miközben levette a cipőjét.

 - Igen egy pohár innivalót elfogadnák.

 Behívtam a konyhába és, a már üres poharamat leraktam a pultra. A szekrényből kivettem egy tisztát és töltöttem neki is egy kis narancslevet. Visszafordultam hozzá és majdhogynem szívbajt kaptam.

 - Azt most szépen visszarakod és becsukod!- szóltam rá. Talán kicsit erélyesebben, mint terveztem, mivel kicsit megijedt és összerándult.

 - Ezt eljátszod nekem?- mint aki meg sem hallotta, hogy mit is kértem tőle, kinyitotta egy oldalon és felém tartotta. Ránéztem fél szemmel a papírra és az egyik kedvencemet mutatta.

 A címe „I hope” volt. Akkor írtam amikor LA-be költöztem és visszaemlékeztem arra a pillanatra, amikor Harry lefeküdt valakivel, s közben véletlenül felhívott. Ahhoz képest, hogy már rég megbocsájtottam neki, s tudom, miről szól ez a dal, mégis ez a kedvencem. Ha neki nem mutatom meg akkor kinek? Egyedül ő hallott eddig játszani.

 - Igen, gyere. - mosolyogtam rá és beinvitáltam a zeneszobámba. – De ne szokj hozzá, hogy játszok neked! Különben is! Te vagy itt a kis popsztár, miért nem te énekelsz nekem?- húztam fel fél szemöldököm és közben rávigyorogtam.

 - Nekem oké, de először te!

 Beültem a zongora elé és elkezdtem játszani és, hogy most ne tudjon megszólni, azért amiért nem énekeltem hozzá, elkezdtem a szöveget is. Így, hogy neki kellett játszanom ezt a számot könnyű volt. A jelenléte sokat jelentett számomra, s másnak lehet, el se tudnám játszani, bár nem is akarnám, szóval nem lenne ilyen probléma.

 Lassan a végére értem, már csak tár billentyűt kellett lenyomnom. Az utolsó hangokat is kiénekeltem és vége volt.

 - Na, milyen volt? Örülsz?- vigyorogtam rá

 - Csodálatos volt. – leült mellém és magához húzva megcsókolt. Lassú, szenvedélyes csók volt. Imádom az ilyen csókjait, isteni!

 Amikor elválltak ajkaink egymástól kicsit elpirultam, de gyorsan feldobtam azt az ötletet, hogy játsszon most ő nekem valamit. Bólintott én pedig átadtam a teljes helyet neki, mivel mint kiderült tud zongorázni és van egy száma, ami pont arra íródott. Odahúztam egy babzsák fotelt a zongora mellé és figyeltem, hogy mikor kezd neki. Láttam, hogy még gyorsan átfutja a szemével a billentyűket és a kezét fölé emeli. Elkezdte játszani. Nagyon tetszett az alap. Szép volt! Na igen, ha ettől elaléltam már, akkor azt nem tudom leírni szavakkal, hogy milyen volt mikor énekelt is. Már az első pillanatoktól tudtam mit játszik. Imádtam mindig is ezt a számot. Nagy átéléssel játszott én pedig csodálattal néztem őt. Tehetséges ember, nemhiába is, énekes. Amikor abbahagyta tapsolni kezdtem és vigyorogtam, mint egy töklámpás. Harry elkezdett rajtam nevetni, hogy hogyan lehet, ekkora barom gondolom.

 - Harry… Jól tudom, hogy ezt te írtad?- kérdeztem kíváncsian. Ja, egyébként a szám a Don’t Let Me Go volt.

 - Igen, teljesen egyedül. – mondta büszke mosollyal és kihúzta magát.

 - Nem írunk együtt egy számot? Mármint az alap megvan, csak semmi nem jut eszembe a szöveggel kapcsolatosan. – szomorodtam el

 - Játszd el!

 - Rendben.

 Észre sem vettük, hogy elszaladt az idő. Mikor kimentünk a szobából már esteledett. Harry elköszönt tőlem és hazament. Egy apró csókot nyomott a számra és el is indult.

 A dallal elég sokat haladtunk már a negyede, fele meg van. Eddig nagyon tetszik.