16. Én itt leszek veled mindig

 Alexandra szemszöge:

 Másnap korán ébredtem. Csodálkoztam, hogy ilyen nagyot aludtam hisz tegnap délután 4 körül feküdtem le aludni. Csupán fél hat volt és csend honolt az egész házban. Felálltam az ágyból, ami kissé nehézkesé vált mostanság a pocakom miatt. Az egész ruhatáram lecseréltem kismama ruhákra -persze nem olyan ízléstelen izékre- így a szekrényemből egy olyat tudtam csak kihalászni mikor kutakodni kezdtem. Kivettem egy tengerkék laza pólót, egy fekete cicanadrágot  és egy fehérnemű szettet. Átvonszoltam magam a fürdőbe és egy gyors zuhany után felöltöztem, s levánszorogtam a konyhába. Kissé szomorkásan konstatáltam, hogy égvilágon semmi nincs a hűtőbe. Nagy sóhaj után rávettem magam, hogy el mennyek a boltba egy kis élelem beszerző körútra. 

 Mivel csak a közeli kis sarki boltot céloztam meg így nem kocsival mentem. Jól esett a meleg korai levegő. Angliával ellentétben Los Angeles midig napos és meleg. Imádom Angliát hisz' ott nőttem fel, de sokszor jobban érzem, itt magam mivel gondolok egyet és kimegyek napozni esetleg a medencébe. Persze ezt csak akkor tehettem, meg amikor még az első 3 hétben voltam mivel utána az egyre növő pocakomtól és mellemtől -amit most inkább mondok lassan tőgynek, mint mellnek- nem állt jól a bikini. Még a ha a mellem nő az nem gáz de amikor a pocakom kezdett szégyelltem magam. 

 Gondolatom az zavartam meg, hogy pár huligán nekem jött és én orra estem majd felém álltak.

- Add ide a pénzed nyanya!- mondta az egyik

- R-rendben.-dadogtam a félelemtől. Mivel orra estem a hasam is beütődött a kemény betonba és erős görcsös fájdalmak érződtek a hasamban- Ah...- kiáltottam és magzatpózba zsugorodtam össze

- Nem hallja?! Ide a zsét!- ordított a másik

- Hívjanak mentőt...- suttogtam alig hallhatóan

- Ha nem hallja, akkor elvesszük mi!- lehajolt és kirántotta a táskám a kezemből. Nem ellenkeztem, mert nem volt erőm. Amint megkaparintották elfutottak ezzel otthagyva engem a betonon. Nem olyan messze egy öreg nénit láttam meg sétálni

- Hölgyem!- kiabáltam, de nem hallotta meg- Elnézést hölgyem!- a nő felém fordult, de nem nézett a föld fele, de még mielőtt visszafordulhatott volna, kiáltottam még egyet- Kérem, itt vagyok a földön!- a nő lenézett és rémült arccal bicegett oda hozzám gyorsan

- Segíthetek?

- Igen, kérem, hívja a mentőket, mert fellöktek és terhes vagyok!- kérleltem még mindig magzatpózban. Kibaszottul fájt. Legszívesebben üvöltöttem volna teli torokból, de nem tettem

- Rendben.- előkapta a telefonját -ami olyan retrophone volt inkább- és tárcsázott majd arrébbláva lediktálta a címet és elmondta a panaszt- Pár perc kedveském és itt lesznek!- mosolygott rám kedvesen

- Köszön... Á... Köszönöm!- próbáltam egy halvány mosolyt ejteni az arcomra, de inkább grimasz volt az mintsem mosoly

 Igaza volt a hölgynek, pár perc múlva már a szirénázó mentőben feküdtem és vittek be a kórházba. Gyorsan haladtunk a városban. Mikor odaértünk egyből betoltak egy kórterembe. A fájdalmak ellen egy erős fájdalomcsillapítót kaptam, amitől egyhamar el is aludtam.

Harry szemszöge: 

 Egy kórház folyosóján vagyok. Nem tudom, hogy kerülhettem ide, de itt vagyok. Nem tudom hova futok, de lábaim céltudatosan visznek egyre gyorsabban előre. Egyenesen egy kórteremhez megyek, s kicsapom az ajtót és az ágyon egy lányt vélek felfedezni. Ismerősnek tűnik így odamegyek hozzá és ijedten konstatálom, hogy Alexa az. Magzatpózba kuporodva fekszik azon a kényelmetlennek tűnő kórházi ágyon. Láthatólag szenved, vagyis arcáról ezt lehet leolvasni. 

- Alexa! Mi a baj?- térdelek mellé és kezét kezdem szorongatni, de ő csak ordít vagy sikít néha egyet- Alexa, mond el, hogy mi a baj? Hogy segítsek neked?- könnyeim elkezdenek potyogni. Hirtelen elhallgat és csak az egyre lassuló lélegzését hallom már. Nem lehet! Gyorsan a csuklójához kapok és megnézem a pulzusát, de semmi. Nem, nem, nem! Nem halhat meg! Nem most! Majd egyszer talán, ha betölti a 112 évét, akkor igen de nem most!- Alexa... Könyörgök.-fejem kezére hajtom és könnyeim kezdik ellepni puha kis kezecskéjét- Szeretlek! Nem hagyhatsz itt...

 Hirtelen kipattant a szemem és gyorsan felültem az ágyban. Nem tudtam, hogy hol vagyok, de aztán rájöttem, hogy Alexa házában vagyok. Nagyon élethű volt az egész és az utolsó előtti mondatomon elgondolkoztam kicsit. Nem tudom miért mondtam, bár... Lehet, hogy igaz. Nem tudom. Sokszor gondolkoztam mostanáig ezen mivel sokat gondoltam rá, de nem jutottam sokra, mert összezavarodtam. Az első pillanattól fogva valami vonz hozzá, de nem tudom mi. Lehet ez az első látásra szerelem? Vagy csak hülyeségeket beszélek. 

 Rossz előérzetem támadt és kiugrottam az ágyból. Lehet, hogy jelentett ez az álom valamit? Gyorsan átfutottam a szobájába, de nem volt ott. Bekopogtam a fürdőbe, de nem jött válasz így benyitottam. Ott sem volt. Gyors léptekkel vágtattam le a lépcsőn és egyenest a konyhába mentem, itt sincs. A hűtőhöz léptem és egy üveg vizet vettem, ki de mikor bezártam egy kis cetlit találtam az ajtóra aggatva.

 Elmentem a boltba mivel nincs a hűtőbe semmi innivalón kívül. Xx. Alexaa.

 Valahogy még mindig nem nyugodtam meg így telefonom előkaptam és tárcsáztam a számát. Kisípolt. Idegesen próbáltam hívni, még de még mindig csak kisípolt. Az álom miatt idegeskedtem így a szobámba visszarohanva a laptopomat bekapcsoltam. Mivel álmomban egy kórházban voltunk ezért a keresőbe beírtam, hogy LA-i kórházak. Egyből kiadta a találatokat és tárcsázgatni kezdtem a kórházakat.

- Halló, Barlow Respiratory kórház.- szólt bele egy női hang a második csörgés után

- Jó napot! Szeretném megtudni, hogy ma nem vittek-e be magukhoz egy Alexandra Holm nevű terhes lányt. 19 éves.- daráltam le gyorsan

- Egy pillanat és megnézem.- hallottam, hogy gépel- Sajnálom nem  de ha behoznak akkor értesítsük önt.

- Rendben köszönöm, visszhall!- ezzel leraktam és tárcsáztam a következőt

 Volt egy pár kórház itt, de a harmadiknál már eredmény is volt. East Los Angeles Doctors kórházban mondták, hogy úgy reggel fél hét, hét között bevittek egy ilyen nevű lányt. Megköszöntem a segítséget és gyorsan rohantam is be hozzá. 

 Nem érdekel, hogy mennyire büntetnek meg így átmentem körülbelül két piroson is és sokszor átléptem a sebességhatárt, de őszintén szólva leszartam. Pillanatnyilag azzal voltam elfoglalva, hogy Alexa-val mi van.

Tíz perc múlva ott is voltam a recepciónál. A nő elmondta merre mennyek majd kért egy autogramot a lányának, de megígértem neki, hogy miután megnéztem Alexa-t visszajövök és adok de most sietek. Gyorsan futottam a kórterme felé. Egy orvos jött épp ki tőle így leszólítottam.

- Elnézést. Alexandra Holm-hoz jöttem. Szeretném megérdeklődni, hogy- hogy van és, hogy miért kellett behozni?- támadtam le

- Az állapota stabil, de a babát nem sikerült megmentenünk. Túl nagy volt az esés és az ütődés, ami a hasát érte a magzat nem bírta így sajnálattal közlöm, hogy elvetélt. Egyébként, ha szabad kérdeznem. Ön lett volna az apa? Csak mert olyan ismerős maga nekem.- basszus felismert

- I-igen én lettem volna...- a zsebemből kikaptam a pénztárcám- Azért vagyok ismerős mivel Harry Styles vagyok a One Direction fiúbandából. Viszont senkinek sem kell megtudnia, hogy én lettem volna az apa és, hogy itt jártam.- nyomtam a kezébe jó pár fontot. Sajnos nem volt nálam csak ez kézpénzben így csak ezt tudtam adni

- Rendben. A pénzt nem fogadom el, de megtartom, a titkot ígérem!

- Nem-nem! Vegye el!- kezébe nyomtam és elindultam a szobába, amiben Alexa is van

 Belépem és a vér is megfagyott bennem. Mindenféle szerkezetre volt rákötve és az ÉKG monoton pityegése az őrületbe tudna kergetni, de ha arra gondolok, hogyha nem pityegne, akkor még jobban megőrülnék. 

 Leültem a kis székre az ágy mellé és megfogtam a kezét. Úgy láttam, hogy aludt eddig, de amikor megfogtam a kezét szempillái megremegtek és lassan kinyitotta, de rögtön vissza is zárta. 

- Hol vagyok?- kérdezte kábultan miközben szemét próbálta kinyitni

- Kórházban...- suttogtam és kezére, amit szorosan fogtam egy puszit nyomtam 

- Úr Isten. És a baba jól van?- aggódott. Lehajtottam a fejem és próbáltam, de nem sikerült kimondanom azt a szót- Harry! Mond, hogy jól van a baba!- szemei könnybe lábadtak

- Bárcsak mondhatnám...- ennyit tudtam kimondani, de ezt is olyan halkan, hogy csoda, ha meghallotta

- Ne...- hangja elcsuklott és keserves zokogás tört ki belőle

- Alexa... Én itt leszek veled mindig! Ezt ne felejtsd el.- öleltem át magamhoz. Bár kissé nehezen hisz ő feküdt én meg csak fölé hajoltam

- Megígéred?- szemei kezdtek duzzadni a sírástól

- Meg. Szeretlek Alexa...- felkapta rám tekintetét és kíváncsi szemekkel vizslatott