9. A nagy békülés és az esti édes szavak

Sziasztok! Úr Isten remélem nem utáltatok meg azért mivel nem hoztam a megígért részt. :( Apám elvette a laptopom és a telefonom szóval nem tudtam új részt hozni. Most kaptam vissza és első dolgom az volt, hogy megírjam ezt nektek! Próbáltam hosszabbra írni kárpótlásként szóval remélem tetszik majd nektek! :)

Iratkozzatok fel, ha még nem tettétek meg, és kommenteljetek kérlek! Örülnék, ha komiznátok tényleg mert így nem tudom eldönteni érdemes-e írnom tovább. Na mindegy jó olvasást!

I hope u like it! Xx. Ly

Alexandra szemszöge:

 Boldogan szálltam be a Range Roverembe mivel sikerült mindent megbeszélnem a menedzserrel. 3 nap múlva lesz egy fotózásom majd egy ideig nem lesz dolgom előre láthatólag. Nem beszélgettünk sokat csak körülbelül háromnegyed órát. Végre úgy éreztem, hogy sikerülhet sínbe hoznom az életem.
 Beindítottam a kocsit és elindultam haza. A házam előtt megláttam egy kocsit parkolni. Messziről még nem tudtam kivenni, hogy kié lehet de mikor közelebb értem egyből kitaláltam, hogy kié is. Egy ugyanolyan éj fekete Range Rover volt mint az enyém. Nem hiszem el mit keres ő itt?! Mit akar tőlem?!
 Időközben leállítottam a kocsit és nagy levegőt véve kiszálltam belőle. Beléptem a kapun és Harry-t láttam meg a lépcsőn ülni lehajtott fejjel.

- Mit keresel itt?- kérdeztem kicsit bunkó hangsúllyal, de hát most nem mehettem oda és ölelgethettem meg. Óvatosan emelte fel a fejét és csillogó tekintettel nézett rám.
- Úr Isten, Szandi!- pattant fel a földről és megölelt. Szemei kissé piroskásak voltak és olyan volt mintha sírt volna. De miért sírt volna? Mivel nem voltunk jelenlegi helyzetben puszi pajtások ezért eltoltam magamtól.
- Még egyszer megkérdem. Mit keresel itt?- ismételtem meg legelső mondatom
- Annyira aggódtam érted! Azt hittem megint leiszod magad...- halkult el hangja a végére és lehajtotta a fejét- miattam...- rakta hozzá alig hallhatóan.
- Nem tudom, hogy ez neked mániád-e, hogy beetetsz egy lányt majd már este mással vagy, de én régebben amikor nem ,,ismertelek" másnak hittelek.- mondtam kissé szomorúan mert eszembe jutott, hogy mit tett.
- Nem, nem a ,,mániám". De hisz köztünk nem volt semmi úgyhogy nem értem a kiakadásod okát.- közölte velem értetlenkedve miközben felnézett rám.
- Lehet, hogy nem volt semmi köztünk, igaz. De! De ,,kissé" rosszul esett amikor délután megcsókolsz nem is egyszer (!!) majd este a telefonban azt hallom, hogy egy másik lánnyal épp AZT csináljátok!- a végén már a sírás kerülgetett hisz tényleg másnak gondoltam őt a rengeteg cikk ellenére.
- Sajnálom...
- Megszoktam...- mondtam szinte suttogva, könnyeimmel küszködve- Csak kérlek... kérlek hagyj engem békén...- itt már nem bírtam. Könnyeim patakokban kezdtek el csordogálni arcomon és halk zokogás tört elő belőlem. Kis ideig így álltunk egymással szemben, én lehajtott fejjel mikor átölelt újból.
- De ne szokd meg! Ezt nem kell megszoknod...- suttogta fülembe lágy, rekedtes hangján miközben a hátamat kezdte simogatni- Én itt vagyok... Többet nem fogok veled ilyet tenni... Sajnálom...- még jobban magához húzott. Felnéztem rá és láttam szemeiben a csillogást a kibuggyanni vágyó könnycseppjeitől. Láttam rajt, hogy megbánta amit tett s mivel Isten ilyen jó szívvel áldott meg nem tudtam nem megbocsájtani neki.
- Rendben...- suttogtam neki és szorosan átöleltem ahogy csak bírtam és ő is olyan erősen tartott ahogy csak bírt.- Bemegyünk? -engedtem kicsit a szorításból és felnéztem rá
- Aha.

 Kinyitottam az ajtót és bementünk. Leültünk a nappaliba és beszélgettünk, majd mivel kezdtem éhes lenni, ezért csináltunk gofrit meg teát és meg vacsoráztunk. Igen már volt vagy 6 óra körül... Úgy látszik kicsit elbeszélgettünk. Szerencsére semmi feszültség nem volt köztünk és ennek nagyon örültem. Vacsora után visszamentünk a nappaliba és begyújtottuk a kandallót, a hangulat kedvéért.
 Mikor már szinte majdnem mindent megbeszéltünk -szó szerint nem bírtuk befogni- eldöntöttük, hogy nézzünk valami filmet. Megbeszéltük, hogy ő választ egy filmet míg én csinálok 2 bögre forró csokit meg egy tál popkornt. Persze mire visszamentem megint sikerült kiválasztania egy horror filmet.
~ Nagyon jó!~ gondoltam magamban
 Elindítottuk a filmet de mivel annyira ijesztő volt már körülbelül az első 10 percnél az egyik dísz párna mögött bujkáltam.

- Gyere ide!- emelte fel karját és magához húzott. Egyből nem féltem, sokkal nyugodtabb voltam
- Köszönöm.- mosolyogtam rá majd nyomtam arcára egy gyors puszit mire ő is elmosolyodott

 Így néztük tovább a filmet. Általában minden egyes ijesztőbb résznél szorosabban bújtam hozzá. Mikor vége lett a filmnek már majdnem 11 óra volt így nem akartam, hogy hazamenjen hisz nagyon sötét volt kint és méghozzá az eső is rákezdett.

- Biztos, hogy maradjak?- kérdezte harmadjára
- Igen! Csak nem erőszakolsz meg álmomban.- nevettem el magam
- Na, most kitaláltad a tervem! Ez így nem fair!- fonta össze karjait mellkasa előtt és durcizni kezdett
- Hahaha, milyen vicces vagy!- bontottam ki összefont karjait és megöleltem. Imádtam ölelgetni, olyan számomra mint egy nagy plüss mackó. Szeretni és ölelgetni való.
- Egy ilyen kis bújós kicsajnak nem lehet ellenállni szóval megbocsájtok.- nevette el magát
- Ohh, de rendes vagy!- nevettem én is vele.

 Felmentünk az emeletre és megmutattam a vendégszobát ahol aludhat, én pedig elmentem lezuhanyozni. Gyors 10 perces zuhanyzás után belebújtam a pizsamámba ami egy szűk toppból és egy rövidnadrágból állt. Igaz, hogy tél van de itthon mindig semmi cuccokban vagyok,  hisz bent meleg van.
 Bebújtam az ágyába és betakaróztam. Már majdnem elaludtam mikor villámlott majd dörgött egy hatalmasat az ég. Mivel köztudott tény rólam, hogy félek a vihartól de azért próbálkoztam az alvással. Hát, nem sikerült így csak forgolódtam az ágyban. Mikor már meguntam a forgolódást felálltam és kimentem a folyosóra. Igen, a horror film után kicsit viccesen jutottam át a másik szobába.
Óvatosan nyitottam be a csendes szobába de mikor észrevettem, hogy Harry nem alszik megnyugodtam.

- Hát, te?- kérdezte kíváncsian miközben láttam, hogy elég szépen végigmért
- Nem tudok aludni a vihartól.- suttogtam alig hallhatóan
- Jajj, te! Na, gyere ide!- emelte fel takaróját, hogy feküdjek be mellé. Tiltakozás nélkül ugrottam be mellé- Ne félj, itt vagyok veled!- suttogta fülembe mikor már mellette feküdtem. Hangja megnyugtatott teljesen de  mivel nem tudok úgy aludni, ha háton vagy valakivel szembefordulva így hátat fordítottam neki.- Most mi rosszat mondtam?
- Semmit.- kuncogtam fel- Csak én így tudok elaludni.
- Oh, értem.- mondta ő is kuncogva. Éreztem, hogy mozgolódik de nem foglalkoztam vele mivel már fél álomban voltam. Kicsit megijedtem mikor egy kezet éreztem meg derekamon de megnyugodtam hisz tudtam kié. Óvatos mosolyra húzódott a szám mikor éreztem, hogy teljes testtel hozzám simul. Melegség árasztott el karjai közt.- Most már nem félsz?- nem láttam de éreztem, hogy mosolyog, de én szívatni akartam picit.
- De.- alig bírtam ki, hogy komoly maradjak és ne nevessek fel.
- Biztos?- bólintottam és éreztem, hogy fejét a nyakamhoz emeli és apró puszikkal hinti be bőrömet. Teljesen ellazultam tőle. Hogy lehet valaki ennyire édes?! Egyszer majd megkérdezem tőle.- Még most is félsz?
- Most már nem.- kuncogtam fel
- Akkor jó.- és még jobban magához vont. Már egy fél órája csak feküdtem és gondolkoztam miközben szemeim csukva voltak. Nem jött álom a szememre ezek után és ezen törtem a fejem, hogy miért nem tudok aludni. Azt hittem már alszik de elkezdett beszélni hozzám.- Hogy lehet valaki ilyen gyönyörű?- kérdezte inkább magától mint tőlem de én nem nem nyitottam ki a szemem- Valami vonz hozzá... De mi?! Nagyon szép lány de nem érzek iránta semmit... Szerintem... De, ha nem érzek iránta semmit akkor meg miért vonz ennyire?! Ha most ébren lenne tuti hülyének nézne...- nem drága nem néznélek hülyének. Igen, szóval azt hiszi alszok.- Olyan rossz érzés volt, hogy úgy kibuktál... Más lányokat ilyenkor már rég leszartam volna magas ívből de ő... Vele nem tudnám ezt tenni. Olyan aranyos mikor alszik- felkuncogott és egy puszit lehet nyakamra.- Bárcsak tudnám eleinte miért mondta azt, hogy utál... Bár, ahhoz képest, hogy utál most a karjaim közt fekve alszik, de mindegy.- jajj de édes Istenem! Tovább puszilgatta nyakam majd kicsit közelebb vont magához és egyenletes szuszogásából ítélve elaludt. Nemsokára én is követtem őt az álmok világába.

 Sokszor mondják azt, hogy az álmovilág sokszor szebb mint a valóság de nálam most fordítva volt...