8. Találkozások napja

Drágáim annyira sajnálom, hogy csak most hozom de mint említettem itt a felvételi a hétvégén és készülök ezerrel. De egyet megígérek nektek! Jövőhéten min. 2 részt -ha nem többet- hozok. Mint mindig most is komizzatok mert imádom olvasni a véleményeteket! És persze nem utolsó sorban aki még nem tette meg iratkozzon fel! :)

I hope u like it! :) Xx. Ly

Alexandra szemszöge: 

 Gondolataimból az ébresztett ki, hogy ránéztem az órára és eszembe, hogy az e-mail-ben az is benne állt, hogy ma délután 2-kor a menedzseremmel találkoznom kell a közeli Starbucks-ba. Már dél volt és még el kell készülnöm. Gyors léptekkel suhantam fel a lépcsőn egyenesen a szobámig ahol amint beléptem a gardróbom ajtaja elé léptem. Sietős mozdulatokkal tépetem fel az ajtaját és normális ruha után kutakodtam.
 Mikor meglett a megfelelő összeállítás a fürdőbe mentem. Lekapkodva magamról a ruháim beléptem a zuhany kabinba és jó meleg vízben letusoltam. A jóleső forró víz cseppek égették bőrömet ahogy hozzámértek. Nagyon jól esett. Kikapcsolt teljesen, s ellazultam. Úgy éreztem, hogy így most minden jó és nincsenek gondok sem problémák ami miatt stresszelni kéne. De mint mindig minden jónak vége lesz egyszer. Ennek és vége lett gyorsan hisz sietnem kellett, ha nem akartam elkésni.
 Kiszállva a zuhany kabinból egy óriási törülköző segítségével szárazra törültem magam majd egy másik, kisebb törülköző segítségével turbánt csináltam a vizes hajamból. Felvettem magamra a ruháimat és hajamból kiszedtem hajamból, megfésültem majd megszárítottam. Miután kész voltam rápillantottam az órára. Hát, igen megint sikerült egy fél órán át tusolnom. Még gyorsan megmostam a fogamat és egy halovány sminket felraktam és kész is voltam. Mivel még volt 1 órám hátra gondoltam elmegyek szétnézek a városban mielőtt a Starbucks-ba mennék.
 Lassú léptekkel sétálgattam a járdán mikor egy ismerős alak bukkant fel szembejönni velem. Kis ideig gondolkoztam de miközben egyre közelebb ért már eszembe jutott ki is ő. Tom volt az, az egyik legjobb haverom itt Londonban. Azt hittem nem fog megismerni és simán elmegy mellettem tekintve arra, hogy körülbelül 3 éve nem találkoztunk de tévedtem. Még mindig nagyon jól nézett ki mint annó. Sötétbarna haja alaposan be volt lőve, bőre szépen le volt barnulva pedig már tél van és így látszik még most is.

- Alexa?- lepődött meg
- Szia neked is.- nevettem el magam
- Alig ismerlek meg! Nagyon sokat változtál!- mosolygott rám
- Hát, igen. Elég rég nem találkoztunk! Te is sokat változtál és jó magasra nőttel.- kuncogtam utalva arra, hogy vagy egy fejjel magasabb tőlem.
- Na gyere ide tökmag had öleljelek meg.- tárta ki a karjait én pedig odabújtam hozzá. Régen sokan azt hitték, hogy járunk mert nálunk bevett szokás volt folyton ölelgetni egymást meg puszit adni egymásnak de sosem volt több a barátságnál és nem is lesz
- Nem is vagyok tökmag!- tiltakoztam és az addig mellkasába fúrt fejem felemeltem, hogy rá tudjak nézni
- Áá... Nem csak jókedvedből nézel fel rám.- nevette el magát
- Nem nem. Én nem vagyok akkor sem tökmag! Te nőttél túl nagyra!- böktem oldalba játékosan
- Ahogy akarod.- nevetett- Nincs kedved sétálni egyet?
- Oké,  de nekem 2-kor találkozóm lesz a menedzseremmel, szóval nem sokáig tudok maradni.- szomorodtam el picikét
- Ó... Tudtam, hogy jól énekelsz meg játszol hangszereken de azt nem tudtam, hogy fel is fedeztek már.- nézett le rám kuncogva
- Dehogy is! Nem énekelek. Most jelentkeztem modellnek és beválogattak. És most lesz majd az első találkozónk.
- Ja, vágom már. Végül is jogosan válogattak be mivel egyre szebb vagy és ezt a főnyereményt nem lehet elszalasztani!- nyomott egy puszit a hajamba

 Észre sem vettem de miközben beszélgettük közben szépen elsétáltunk a Starbuck-hoz. Gyorsan lábujjhegyre álltam és nyomtam egy puszit az arcára és elköszöntem tőle. Belépve a kávézóba nem tudtam, hogy merre keressem a menedzserem hisz még a nevét sem tudtam nem még, hogy hogy néz ki!
 Miközben még mindig csak egy helyben állva bámultam miden fel észrevettem, hogy egy férfi felém int, hogy mennyek oda. Mivel nem volt ismerős az arca és öltönyben volt gondoltam biztos ő lesz az. Lassan odasétáltam.

- Szia! George Down vagyok, a menedzsered.- nyújtotta felém kezét üdvözlés képen.
- Jó napot! Örülök a találkozásnak! Én pedig Alexandra Holm vagyok.- ráztam vele kezet miközben rámosolyogtam.
- Na akkor gyese üljünk le és beszéljük meg a dolgokat....- mondta, s mindketten leültünk és miután rendeltünk egy- egy kávát elkezdtünk beszélgetni.

Harry szemszöge:

 Mikor felvette a telefont megijedtem hisz nem tudtam, hogy miért olyan erőltetett és keserű a hangja, de amikor megtudtam mi is a baj akkor már tényleg nem értettem semmit. Miért akadt ezen ki amikor nincs köztünk semmi. Vagy talán ő... Á, ez nem lehet, ez hülyeség. Vagy talán mégsem? Mindegy mivel rám csapta a telefont szóval nem akar velem beszélni.
 Sok esetben hagytam volna a francba az egészet de mivel valami nagyon kötött hozzá nem tudtam kiverni a fejemből. Ez a valami fogalmam sincs mi lehet. Aggódtam amiatt, hogy megint kárt tesz magában így úgy gondoltam elmegyek hozzá, hogy megbeszéljem vele a dolgokat.

 Mielőtt kiszálltam volna a kocsimból nagy levegőt vettem majd szépen lassan kifújtam magam nyugtatása kép.. Kiszálltam a kocsiból és az ajtóhoz mentem. Csengettem de nem nyitott ajtót. Már szinte tíz perce csak nyomom a csengőt de nem nyit ajtót. Már szó szerint vertem az ajtót és kiabáltam neki de semmi. Semmi élet jel nem volt. Már már könnyes szemmel rogytam le a földre és vártam. Vártam egy csodára. Vártam arra, hogy kinyissa az ajtót. Vártam, hogy lássam, hogy jól van-e. Így ültem ott várakozva. És csak vártam és vártam és vártam...