25.

 Reggel arra keltem, hogy valaki csenget. Kábán ültem fel az ágyba és mikor oldalra pillantottam, rálátást nyertem Harry-re, aki édesen szuszogott még álmában. Megpróbáltam hangtalanul kikelni az ágyból, nehogy felkeltsem. Felkaptam magamra a kis mamuszom, amit mindig az ágyam mellett tartok, majd a fürdőbe bementem még a köntösömért, hisz nem volt rajtam csak egy póló meg egy francia bugyi.
 A bejárat felé igyekeztem, ahol úgy tűnt nem épp egy nyugodt ember állhatott, mivel ezerrel nyomta a csengőt. Magamban imádkoztam, hogy ne keltse fel Hazza-t. Az ajtóhoz érve belehelyeztem a zárba a kulcsot és gyorsan elforgattam, majd kinyitottam azt. Nem várt személy fogadott.
 - Szervusz, kislányom!- mosolygott rám erőltetetten az a személy, akit soha, de soha nem akartam viszont látni. Az apám volt az.
 - Te meg mit keresel itt?
 - Neked is jó reggelt. - morgott - Egyébként beszélni akartam veled. - meg sem várta, hogy betessékeljem, bejött a lakásomba és a nappaliba indult. Cipőjét le sem vette... Igaz, itt Angliában nem mindenhol szokás, anno otthon sem volt az, de ez már az én házam és nálam szabály, hogy le kell venni a cipőt.
 - Esetleg levennéd a cipődet, mielőtt összemocskolsz mindent?- kérdeztem erélyesen. Szóra sem méltatva, flegmán visszavonult az előszobába és levette a cipőjét.
 - Remélem, megfelel most már minden az elvárásodnak. - morgott újból.
 - Ja... - utána mentem a nappaliba, de én nem ültem le. Vártam azt a pillanatot, mikor kidobhatom őt innen. - Rátérnél a lényegre? Nincs nekem annyi időm, mint ahogy te azt gondolod.
 - Hát, persze. - forgatta meg szemeit - Azért jöttem, hogy megtiltsam, hogy továbbá találkozgass azzal a senkiházi ficsúrral. - lényegre törő beszédéből egyből rájöttem, kire is gondol.
 - Nem te szabod meg, hogy kivel találkozhatok, s kivel nem. Ez az én életem és egy ideje neked már nincs beleszólásod ebbe. Ha csak ezért jöttél mehetsz is. - szemeim szikrákat szórtak, s ha ölni tudtam volna velük, biztos halottan feküdne most előttem.
 - Figyelj! Most az egyszer beszéljünk nyugodtan és elmesélek neked mindent. - most nem láttam a szemében azt a dühöt, amit akkor láttam, mielőtt bántott volna, nyugodt volt.
 - Rendben, adok öt percet, de utána eltűnsz az életemből! Ígérd meg!- parancsoltam rá
 - Jó. - bólintott - Szóval. Tudod, mikor te megszülettél volt egy ikertestvéred... Akkoriban nem voltunk anyagilag a felhőkben és nem tudtunk volna mindkettőtöket ellátni, ezért ŐT nevelőszülőkhöz vittük. Amikor a nagyinál kellett aludnod az ikertestvéredhez, Leila-hoz mentünk. Szép élete volt, nagyon jó családhoz került. - mereven maga elé nézett. Arca eltorzult, látszott, neki is nehéz erről beszélni. Én sem tudtam könnyen felemészteni ezt, már nem érdekelt meddig tart ez a történet, nem érdekelt, hogy öt percet adtam neki, tudni akartam az igazat. Leültem vele szemben egy fotelbe és vártam, hogy folytassa. - Holmes Chapel-be került... - szemeim kikerekedtek. Ajtónyitódást hallottam fentről majd lépteket hallottam. Nem tudtam erre koncentrálni, még mindig sokkolva ültem a fotelban és mereven néztem a semmibe magam elé.
 - Alexa! Hol vagy?- egy hang zökkentett ki a gondolataimból. Az Ő hangja volt. Nem érdekelt abban a pillanatban, hogy ott van apa, aki ki nem állhatja őt, de nekem most szükségem volt rá. Felpattantam és odarohantam hozzá. Álmos tekintetéből azt szűrtem ki, hogy az imént ébredt fel. Szorosan hozzábújtam, s kibuggyantak az első könnyeim. Nem értette, mi van most, de készségesen visszaölelt, s karjaiba zárt.
 - Shh... Nincs semmi gond. - nyugtatott
 - Te meg mit keresel a lányom házában, te semmire kellő?- üvöltött fel apa. Harry elengedett és apára kapta tekintetét. Hirtelen összezavarodottságot véltem felfedezni arcán. - Nem elég, hogy az egyik lányom megölted, most az ikertestvérét is megölnéd?- kiabált. Most már nem értettem semmit.
 - Mi van? Úr Isten én soha nem ölnék meg senkit! Összekever valakivel. - védekezett.
 - Nem ugyan?- nevetett fel cinikusan - Akkor most miért fekszik egy sírban? Nem ismerős az a név esetleg, hogy Leila Morgan?- Harry arca eltorzult. Szemei csillogni kezdtek.
 - De, hát... Nem is hasonlítanak... és a vezetéknevük... - suttogta, inkább magának, mit sem nekünk.
 - Igen, kétpetéjű ikrek voltak, de nézz csak a szemébe. Mind a ketten az anyjuktól örökölték, ahogy a gyönyörű alakjukat is. És, nem tudom emlékszel-e, vagy megfigyelted-e, de nyakukon ugyan ott van egy kisebb folt. Amikor az anyjuk terhes volt velük, kiderült, hogy allergiás valamire és foltok jöttek ki a nyakán és a karján. Ott kidörzsölte és sebes lett. Az anyjuknak is ott van az a folt, s rajtuk is megjelent születésükkor. - Harry szemeiből könnycseppek csordultak ki, s maga felé fordított. Mélyen szemembe nézett, majd a hajamat hátradobva nyakamat kezdte pásztázni.
 - Úr Isten... - lesokkolódva állt előttem. Nem értettem semmit.
 - Na, jó! Most szépen elmesélitek, mi volt, mert nem bírom ezt a feszengést. - üvöltöttem el magam
 - Ez a mocsok gazember, akit te annyira sztárolsz, anno összejött Leila-val, de nem tisztelte őt. Csak testileg kellett neki az én drága kislányom. Kihasználta őt és még meg is csalta. Leila nagyon szerette ezt a srácot. És amikor rajtakapta egy másik lánnyal az ágyban, mikor elvileg beteg volt, ő pedig segítőkészen vitte neki az házit és sütött neki sütit is, ez a mocsadék magyarázkodni sem akart, csupán annyit mondott neki, hogy 'Bocsi, szakítsunk inkább, rendben?' . Ekkor Leila kiment a kedvenc helyére, amiről, halkan megjegyezném, csak Te - Harry felé mutatott megvetően - neked mesélt, s csak Te neked mutatta meg. Egy késsel szétvagdosta az ereit. Nem akart ő meghalni, de véletlenül az ütőeret is elvágta... Annyira elkezdett vérezni, hogy annyi ereje maradt, hogy hazament és a nevelőszüleitől elköszönt és megmondta, ő nem ezt akarta. Egyből kórházba vitték, de a szíve annyira le volt terhelve a történtek miatt, hogy túl gyenge volt ahhoz, hogy újraélesszék. - kis szünetet tartott majd folytatta - Ezért nem akartam, hogy őket hallgasd, ezért nem engedtem, hogy őt sztárold. Nem érdemli meg azt az életet, amit kapott. - csóválta a fejét lehajtva. Elfáradt. Láttam rajta, hogy elfáradt abban, hogy újra fel kellett nyitnia ezt a mély sebet. Soha nem tettem olyat, amit akkor tettem. Odamentem hozzá és megöleltem. Mindkettőnk rázkódott a sírástól.
 - Apa, pihenj le egy kicsit, rendben?- nem válaszolt, bólintott egyet - Gyere megmutatom a vendégszobát. - felkísértem a lépcsőn majd bevezettem a szobába - Ha bármi kell, szólj nyugodtan!
 Kimentem a szobából és lerohantam az emeletről.
 - Miért tetted ezt? Miért csináltad ezt vele?- kérdeztem Harry-től, amikor háta mögé érkeztem. Egy fotelben ült és arcát tenyerébe temette.
 - Hülye voltam, utálom magam ezért...
 - Nem ez volt a kérdésem. - mordultam fel - Miért hiszed, hogy a nők csak játékszerek? Hm, miért?- vádoltam teljesen jogosan.
 - Nem hiszem azt, csak... - hangja elcsuklott - Eleinte nagyon szerettem Őt, de ez elmúlt. Fiatal voltam, vele vesztettem el a szüzességem és mivel ő nem akart mindig lefeküdni velem, amikor én gondoltam, ezért elkezdtem félre lépegetni. Nem akartam vele szakítani, láttam rajta, hogy szeret és tudod, ez az egész akkor volt, miután a szüleim elváltak. Nehéz volt és csak arra vágytam, hogy valaki szeressen. Ezt ő megtudta adni nekem, de többet nem. Telhetetlen voltam és többet akartam. - megrázta a fejét - Egy balfasz voltam... Azon a napon amikor nem mentem iskolába és azt kamuztam, hogy beteg vagyok... Aznap tudtam meg, hogy anya összejött valaki mással, aki nem apu és... Betettetem magam betegnek anyu előtt, de tudtam, hogy neki dolgozni kell, így egyedül maradhatok. Amint elment bevedeltem szinte az összes létező piát, amit otthon találtam. Délután átjött az egyik osztálytársunk, azzal a céllal, hogy megadja a házit, de én rámásztam és végül ott kötöttünk ki. Az ez után történteket már tudod... - halt el a hangja.
 - Miért folytattad ezt az életmódot ezután is?
 - Kerestem őt... Görcsösen ragaszkodtam ahhoz, hogy valaki szeressen úgy, mint ő... Híres lettem, imádtak a rajongók és én ezt kihasználtam. Utálom magam... Igaza van apádnak, nem érdemlem meg ezt az életet.
 - Én is csak egy voltam a sokból... -suttogtam magamnak, de meghallotta
 - Dehogy is! Lexa! Nekem te többet érsz, mint bármi más! Édesanyám és Gemma mellett te vagy a legfontosabb ember az életemben... Tudom, hogy az elején hülye voltam, téged sem becsültelek meg teljesen, de mostanra rájöttem, te sokkal jobb vagy annál, hogy eldobjalak. Szeretlek téged... -kétségbe esett szemekkel nézett felém. Felállt és elém lépett, s megfogta a kezem - Tudod, én nem szerettem őt már a végén, mint már mondtam... És azt a szót, hogy 'szeretlek' sose mondtam neki. Nem éreztem azt, így nem mondtam ki. Az utolsó hazugság, amit életemben tettem, az az volt mikor átvágtam őt.
 - Nem tudom mit mondjak... - csóváltam meg a fejem és elengedtem a kezét. - Ez nekem nagyon sok egy reggelre.