Epilógus.

A búcsú szavakat a következő, s egyben az utolsó bejegyzésre szánom, szóval most csak annyit mondok, hogy MINDENKI, AKI ELOLVASSA EZT A RÉSZT, KOMMENTELJEN! Köszönöm! XX. Lil  

- Alexa. Gyere siessünk, le fogjuk késni a repülőt!- kiabált az életem a földszintről. Ma egy nagyon fontos találkozóra kell mennem Londonba.
 - Rendben, már megyek is. - lefutottam a lépcsőn a nagy utazó sport táskámmal és szerelmemhez léptem egy gyors reggeli csókra.
 - Készítettem neked szendvicseket reggelire, majd a kocsiba megeszed, rendben?- nem válaszoltam csak bólintottam egyet és utána lépkedtem a bejárati ajtó felé.
 Kint egyből megcsapott New York szmogos levegője, de már hozzászoktam, így nem volt belőle probléma. A kapu előtt már ott várt ránk a taxi, úgyhogy lépteinket megszaporáztuk. A sofőr készségesen segített berakni a csomagjainkat a taxi csomagtartóba majd indulásra készen beültünk a kocsiba.
 Kezemmel erősen szorítottam életem kezét, izgultam. Egy olyan személlyel kell ma találkoznom, akivel úgy gondoltam, sohasem fogok már. Az igazat megvallva az elején nem is akartam, de ahogy telik az idő, késztetést érzek arra, hogy beszéljek vele. Mégsem hívtam soha. Én tudtam volna keresni őt, viszont ő nem. Amint tehettem számot cseréltem. Igaz nem csak amiatt, de a többi ok már evidens.
 Gondolataimból az ébresztett ki, hogy szerelmem elengedte a kezem és elkezdett kiszállni. Követve példáját én is így tettem. A csomagtartóhoz léptem és átvettem a táskám. Megnéztem még gyorsan az időt, ami azt mutatta, hogy pontosan tizenhét percünk volt felszállni a repülőre.
 - Siessünk!- szóltam oda neki és megragadva kezét szinte szaladni kezdtem.
 Egyenesen a recepcióhoz mentünk, ahol hál' Istennek csak egy ember állt sorba. Beálltunk mögé és vártunk a sorunkra, ami kevesebb mint három perc múlva be is következett. A recepción egy fiatal lány volt és amikor meglátott kikerekedett szemekkel bámulni kezdett.
 - Lexa?- sápadt el. Bólintottam. - Nagy rajongója vagyok! Adna egy autogramot?- kérdezte még mindig teljesen extázisban. Igaz, volt egy kis időm, hogy megszokjam, néhol felismernek, de számomra ez képtelenség.
 - Persze, csak sietünk szóval közben oda tudnád adni a jegyeinket?- heves bólogatásba kezdett, szóval a kis kézipoggyászomból kihalásztam egy kis lapot és tollat majd aláírtam.
 Átadtam neki a dedikált lapot, ő pedig a jegyeinket.
 - Köszönjük, szia!- köszöntem el tőle
 - Én köszönöm! Jó utat!- kiabált utánunk
 - Hihetetlen vagy. - nevetett rajtam szerelmem.
 - Miért is?- néztem szemeibe, miközben újra sorban álltunk, hogy feltudjunk szállni a repülőre
 - Hát, hogy milyen nyugodtan tudod kezelni ezt az egészet. - lépett közelebb és egy puszit nyomott ajkaimra.
 Bár, hivatalosan is bejelentettük már, hogy együtt vagyunk, nem szeretjük a feltűnősködést, így nyílt helyen nagyon szolidan viszonyulunk egymáshoz.
 Eleinte ő mutogatni akarta a világnak, hogy én az övé vagyok, de végül ő is belátta, hogy nem jó ötlet, mivel a média úgy ránk tapadt, hogy inni is alig mertem a saját otthonomba, nem hogy utcán közlekedni. Ekkor volt igazából az első vitánk, miután összejöttünk, de azóta sem volt újabb.
 Mi következtünk a soron. Átadtam a jegyeket és mehettünk is tovább. Kicsit jobban megszorítottam a kezét szegénynek, mivel már felszisszent.
 - Sajnálom, félek. - néztem rá.
 - Semmi gond. Mindig elfelejtem, hogy te gyúrsz helyettem is, így elég erős vagy ahhoz, hogy széttörd a csontjaim akár ennyivel is. - nevetett, mire most én szisszentem fel a gondolattól, hogy fájdalmat okozzak neki.
 Számhoz emeltem összekulcsolt kezünket és egy óvatos puszit nyomtam arra a pontjára, ahol az előbb megszorítottam.

***

 - Kérem kedves utasainkat, kapcsolják be öveiket. A leszállást megkezdjük!- mondta be az az idegesítő monoton hang az állást, miszerint pár pillanat múlva landolunk is Londonban.
 Oldalra fordítottam a fejem és láttam, hogy ő még alszik, így becsatoltam az ő övét is. Visszafordultam az ablak felé és figyeltem London ismerős utcáit, a sok embert, akiket szinte csak hangyaként lehetett látni. Keresgéltem az ismerősebbnél ismerősebb helyeket. Ezer meg ezer emlék jutott eszembe hirtelen, s némelyiknél egy- egy könnycsepp csordult ki szememből.
 Éreztem, hogy landoltunk, s kezdünk lassulni. Megint felé fordultam, de most ébresztgetni kezdtem. Eleinte ellenkezett, de mindig is tudtuk, hogy én erősebb vagyok akaratilag, így én győztem, ő pedig felébredt. Egy apró csókot nyomtam ajkaira vigasztalás kép majd felálltam a helyemről és fejemre dobtam a kapucnim. A ő fejére is ráhúztam kifelé a repülőből mert ő csak álmos tekintettel pislogott még össze- vissza.
 Mikor leszálltunk majdnem elbőgtem magam. Milla egy táblával a kezében ott állt velem szembe. ,,Üdv újra itthon!" Mikor észrevette, hogy elolvastam a táblát megfordította azt, ahol pedig az állt, hogy "Hiányoztál nagyon!". Olyan aranyos volt ez tőle! Azt hittem megutált egy életre, mikor közöltem vele, hogy elmegyek egy időre...
 Nagy erőből kezdtem el felé futni majd mikor ott álltam vele szemben szorosan magamhoz öleltem és sírni kezdtem, de nem csak én ő is.
 - Nekem is nagyon hiányoztál!- szipogtam elválva tőle
 - De azért nem hívtál volna fel semmi pénzért, mi?- nézett rám megvetően. Megijedtem, hogy mégis haragszik rám, de miután elnevette magát és megölelt újra minden kétségem elszállt.
 - Ne szívass!- dorgáltam meg én is nevetve. Mögöttünk egy mély rekedtes hang köszörülte meg torkát. - Jaj, el is felejtettem. Ő itt a bará... - a mondatom sem tudtam befejezni, mivel csipogni kezdett a telefonom. Az emlékeztető volt az, ami azt írta, hogy tíz perc múlva ott kéne lennem a megbeszélt helyen. - Siessünk! Elfogok késni!- sipákoltam idegesen, amin ők jót derültek, de miután elkezdtem gyorsan futni a kijárat felé már nem volt olyan jó kedvük és kiabálva kezdtek utánam futni.
 Nem hiába járok minden nap edzőterembe, sokkal gyorsabb voltam náluk, így egyedül pattantam be egy taxiba. Bediktáltam a helyet ahova sietősen oda kéne érnem.
 - Kicsit nem tudna sietni, kérem? Nagyon sietnem kéne!- mondtam kétségbeesetten.
 - De, hogyne. - bólintott - Idevalósi?- tipikus taxis kérdés. Ha igaz, ha nem azt kell nekik mondani, hogy igen, mivel, ha nem ezt mondjuk kerülő úton viszek, hisz nem ismered a várost és neki így több pénze lesz.
 - Persze!- vágtam rá.
 Én ezzel le is zártam a beszélgetést és előkotortam a telefonom, amin extra sebességgel tárcsáztam szerelmem számát.
 - Jaj, életem! Sajnálom, hogy otthagytalak titeket, de alig maradt pár percem, hogy odaérjek. Menjetek a lakásomhoz és majd ott találkozunk. Ja, és a táskámat is otthagytam, szóval vigyétek azt is el kérlek. Szeretlek, szia. - gyorsan ledaráltam neki, s válaszra sem várva lecsaptam a telefont.
 - Megérkeztünk. - szólt a sofőr én pedig a kezébe nyomtam a pénzt és már ugrottam is ki a kocsiból.
 A magas épületbe szinte beestem. Egyenesen a lifthez vettem az irányt, mivel tegnap a menedzseremmel meg lett beszélve, hogy hol lesz pontosan ez az egész.
 Megnyomtam a hatos gombot és vártam, hogy felérjünk. A görcs a gyomromban egyre csak nőtt, főkép akkor, mikor szinte minden emeleten megállt a lift és vagy négy ember be- vagy kiszállt.
 - Végre. - motyogtam magamban, amikor megérkeztem a megfelelő szintre, ahol volt levegő. Mivel persze a harmincadik embernél már elfogyott az is.
 Gyorsan végigpásztáztam a helyet és a 587-es ajtót kezdtem el keresni. Megláttam a 580-ast az egyik folyosó elején, így arra vettem az irányt.
 Egy ismerős alakot vettem észre a folyosó másik végében. Éppen telefonált. Szívem egyre jobban elkezdett verni, minél közelebb értem hozzá. Már messziről tudtam, hogy ő az.
 - Szia. - köszöntem neki halkan, mikor mellé értem és lehajtott fejjel tovább akartam menni, de ő hirtelen karomhoz nyúlt és visszahúzott.
 - Le- Le... Lexa?- kérdezte, bólintottam. - Haragszol még?- hangja remegett, félt a választól
 - Nem haragudtam sohasem, de nem tudom elfelejteni a dolgokat egykönnyen. - most néztem fel rá először mióta ilyen közel állunk egymáshoz.
 - Annyira hiányoztál, annyira fájt mikor elmentél, annyira szeretlek. - szorosan magához ölelt és vállamra hajtotta fejét. Én is visszaöleltem. Hiányzott az ölelése, hiányzott ő maga.
 - Én is szeretlek téged... - sosem mondtam neki ezelőtt ki, de most nem lehet belőle semmi, szóval most kimertem.
 - Komolyan?- távolodott el tőlem, hogy szemeimbe nézzen. Csak bólintottam.
 Kigördült egy könnycseppje és letámadta ajkaimat. Hiányzott a csókja, nagyon. Csókunk hosszú volt és minden érzésünket belesűrítettük.
 - Harry... - én szakítottam meg csókunkat. - Ez nem volt helyes, mégsem bánom.
 - Mi?- értetlenül nézett rám.
 - Szeretlek, Harry, de én nem tudnék melletted úgy élni, hogy tudom, te ölted meg azt az embert, akit nem ismerhettem meg mégis közel állt hozzám. - hajtottam le a fejem - Nekem barátom van... Ő szeret engem, még ha én nem is tudom teljesen viszonozni, hiszen szívem két éve nálad hagytam, mielőtt eljöttem innen, Londonból.
 - Oh... Értem... - ő is lehajtotta fejét
 - De Harry! Tudd, hogy nálad jobban soha senkit nem szerettem és nem is fogom! Lehet Greg mellett fogok meghalni, de a szívem örökre a te kezedben hagytam és nem is fogom visszavenni tőled azt soha, hogy másnak adjam. Képtelen lennék rá.
 - Értem... - sóhajtotta - Én is a te kezedbe adom szívem, csak vigyázz rá. Ne törd össze még jobban azt a kis szilánkot, amit akkor sikerült még megmentenem, amikor elmentél. Ez az egy darabka a reményemet jelképezte... Most már azt is elveszíteném, így inkább neked adom. Vigyázz rá, s én is vigyázok a tiédre.
 Szoros ölelésébe bújtam. Mindketten sírtunk. Mindketten nagyon szerettük egymást, de tudtuk, nekünk együtt nincs jövőnk akárhogyan is szeretjük egymást. Valószínűleg a közös munkánk után örökre elválnak útjaink, de lehet jobb is lesz. Nem kínozzuk egymást majd többé jelenlétünkkel.
 Talán majd egyszer odafent a mennyekben találkozunk és megpróbáljuk, de itt, ezen  a Földön már olyan, hogy 'mi' sosem lesz. Lesz ő és a családja és leszek én a saját családommal...
 - Ígérd meg, hogy nem maradsz egyedül. Ígérd meg, hogy találsz magadnak valakit. Tégy valakit nagyon boldoggá és csináljatok sok, sok gyermeket. Neveld fel őket. Szeresd őket majd nagyon. Ígérd meg, kérlek!- suttogtam a sírástól gyenge hangon.
 - Nem ígérhetek olyat, amit nem biztos, hogy megtudok tenni, de egyet megígérek, hogy megpróbálom. - neki is ugyan olyan erőtlen hangja volt, mint nekem...
 Ezek voltak az utolsó olyan pillanataink, mikor kettesben beszélgettünk. Ilyen nem lesz többet ebben a világban...

 Hogy tisztábban lássátok a dolgokat... Azon a napon közöltem Harry-vel, hogy utainknak el kell válnia, miután apa hazament anyához, ami pedig a titkok kitudódása után két nappal volt. Áthívtam magamhoz és elmondtam neki, hogy hagyjuk egymást békén, mivel nem tudok vele egy helyen meglenni, akárhogyan is szeretem. Igen, akkor már bevallottam neki, mit is érzek iránta... Amíg apa nálam volt, minden szabad percemben kettőnkön gondolkoztam és azon, hogy mit is érzek iránta.
 Elfogadta a döntésem, bár láttam rajta a csalódottságot. Akkor azt hittem az lesz az utolsó nap, amikor találkozunk.
 Szépen alakultak a dolgok, egyre több felkérést kaptam fotózásokra és divatbemutatókon is látható voltam egy párszor a kifutón gyönyörűbbnél gyönyörűbb ruhákban. Viszont egyik nap egy idegen ember felhívott, hogy hallotta, hogy elvileg tehetséges, felfedezetlen zenész vagyok. Nem értettem mit akar, de ezután bemutatkozott, hogy Matthew Caldon-nak hívják, ő egy menedzser és szeretne meghallgatni. Nagyon elleneztem, de rábeszélt. Megpróbáltam és itt megfordult az életem. Azokat a számokat, amiket az évek során írtam felénekeltem és megjelent az első albumom, a 'Állj fel!' névvel. Persze azelőtt, hogy kiadtuk volna, befutottabb bandák és énekesek koncertjein voltam az elő zenekar. Nagyon tehetséges kis csapatot építettünk fel körém. Chad Fort lett a dobos, Mike Hill a gitáros és voltam én, az énekes és zongorista vagy néha ritkán én is gitároztam, de nem volt sűrű eset, mivel csak egy számomnál kellett gitároznom, azt pedig nem minden koncertbe raktuk be.
 Az idő múlásával kiadtuk az albumom és itt már egy kisebb rajongó táborom is volt. Elkezdtem olyan koncerteket adni, ahol nem az utánam fő fellépők miatt jöttek, hanem miattam, a zeném miatt. Nehezen szoktam bele a sztárvilági életbe, de ott volt mellettem a családom és persze Milla.
 Ezt az egészet, vagyis azt, hogy teljesült az álmom Neki köszönhetem. Nem mondta senki, de én tudtam, hogy Ő volt az, aki szólt Matthew-nek, hogy segítsen a csúcsra jutni.
 Az egyik koncertem után, New York-ban elmentem egy étterembe és ott ismertem meg Greg-et. Ő volt a pincér, aki felszolgált nekünk. Egyszerű ember volt, látszott rajta, hogy amije van azért kő keményen küzdenie kellett. Nem tűnt gazdagnak, se semmi ilyesminek, de mégis leírt róla, hogy boldog úgy ahogy van. Odahívtam az asztalomhoz és beszélgetni kezdtem vele, persze csak azután, hogy elmondtam neki, jó lenne egy olyan emberrel beszélni, aki nem ugrándozik, ha meglát és ő normálisnak látszik. A találkozásunk napja után, mivel még New Yorkban voltam egy hétig, folyamatosan találkoztunk és egyre jobb lett a kapcsolatunk. Egy hónap után, mikor újra visszatértem New York-ba, megkérdezte, hogy nem- e lennék a barátnője. Persze igent mondtam, ha nem gondoltátok volna. Vettem egy házat a város nyugodtabb környékén. Azóta eltelt egy év és már odaköltözött hozzám.
 Most pedig itt vagyok újra Londonban amellett a srác mellett, akit valójában szeretek, s sírunk, mikor vidámaknak kéne lennünk, s a mikrofon mögött állva felénekelni azt a dalt, amit akkor meg akartam neki mutatni, de nem tudtam. Ő viszont elment hozzám, állítólag valamit nálam hagyott anno azért, és megtalálta az éjjeli szekrényemen, neki pedig eszébe jutott, hogy énekeljük fel együtt, hogy segítsen a már amúgy is növekvő hírnevemnek. Körülbelül ezért kerültem én újra ide.
 Viszont, amint végeztünk vele, a maradék cuccomat is elpostázom magamnak New York-ba és csak az üres házat hagyom itt. Az üres ház mellett a szívem is itt hagyom és az összes emléket. Lezártam ezt a korszakot, s az új életembe visszatérek, mikor végleg elhagyom ezt a várost.

25.

 Reggel arra keltem, hogy valaki csenget. Kábán ültem fel az ágyba és mikor oldalra pillantottam, rálátást nyertem Harry-re, aki édesen szuszogott még álmában. Megpróbáltam hangtalanul kikelni az ágyból, nehogy felkeltsem. Felkaptam magamra a kis mamuszom, amit mindig az ágyam mellett tartok, majd a fürdőbe bementem még a köntösömért, hisz nem volt rajtam csak egy póló meg egy francia bugyi.
 A bejárat felé igyekeztem, ahol úgy tűnt nem épp egy nyugodt ember állhatott, mivel ezerrel nyomta a csengőt. Magamban imádkoztam, hogy ne keltse fel Hazza-t. Az ajtóhoz érve belehelyeztem a zárba a kulcsot és gyorsan elforgattam, majd kinyitottam azt. Nem várt személy fogadott.
 - Szervusz, kislányom!- mosolygott rám erőltetetten az a személy, akit soha, de soha nem akartam viszont látni. Az apám volt az.
 - Te meg mit keresel itt?
 - Neked is jó reggelt. - morgott - Egyébként beszélni akartam veled. - meg sem várta, hogy betessékeljem, bejött a lakásomba és a nappaliba indult. Cipőjét le sem vette... Igaz, itt Angliában nem mindenhol szokás, anno otthon sem volt az, de ez már az én házam és nálam szabály, hogy le kell venni a cipőt.
 - Esetleg levennéd a cipődet, mielőtt összemocskolsz mindent?- kérdeztem erélyesen. Szóra sem méltatva, flegmán visszavonult az előszobába és levette a cipőjét.
 - Remélem, megfelel most már minden az elvárásodnak. - morgott újból.
 - Ja... - utána mentem a nappaliba, de én nem ültem le. Vártam azt a pillanatot, mikor kidobhatom őt innen. - Rátérnél a lényegre? Nincs nekem annyi időm, mint ahogy te azt gondolod.
 - Hát, persze. - forgatta meg szemeit - Azért jöttem, hogy megtiltsam, hogy továbbá találkozgass azzal a senkiházi ficsúrral. - lényegre törő beszédéből egyből rájöttem, kire is gondol.
 - Nem te szabod meg, hogy kivel találkozhatok, s kivel nem. Ez az én életem és egy ideje neked már nincs beleszólásod ebbe. Ha csak ezért jöttél mehetsz is. - szemeim szikrákat szórtak, s ha ölni tudtam volna velük, biztos halottan feküdne most előttem.
 - Figyelj! Most az egyszer beszéljünk nyugodtan és elmesélek neked mindent. - most nem láttam a szemében azt a dühöt, amit akkor láttam, mielőtt bántott volna, nyugodt volt.
 - Rendben, adok öt percet, de utána eltűnsz az életemből! Ígérd meg!- parancsoltam rá
 - Jó. - bólintott - Szóval. Tudod, mikor te megszülettél volt egy ikertestvéred... Akkoriban nem voltunk anyagilag a felhőkben és nem tudtunk volna mindkettőtöket ellátni, ezért ŐT nevelőszülőkhöz vittük. Amikor a nagyinál kellett aludnod az ikertestvéredhez, Leila-hoz mentünk. Szép élete volt, nagyon jó családhoz került. - mereven maga elé nézett. Arca eltorzult, látszott, neki is nehéz erről beszélni. Én sem tudtam könnyen felemészteni ezt, már nem érdekelt meddig tart ez a történet, nem érdekelt, hogy öt percet adtam neki, tudni akartam az igazat. Leültem vele szemben egy fotelbe és vártam, hogy folytassa. - Holmes Chapel-be került... - szemeim kikerekedtek. Ajtónyitódást hallottam fentről majd lépteket hallottam. Nem tudtam erre koncentrálni, még mindig sokkolva ültem a fotelban és mereven néztem a semmibe magam elé.
 - Alexa! Hol vagy?- egy hang zökkentett ki a gondolataimból. Az Ő hangja volt. Nem érdekelt abban a pillanatban, hogy ott van apa, aki ki nem állhatja őt, de nekem most szükségem volt rá. Felpattantam és odarohantam hozzá. Álmos tekintetéből azt szűrtem ki, hogy az imént ébredt fel. Szorosan hozzábújtam, s kibuggyantak az első könnyeim. Nem értette, mi van most, de készségesen visszaölelt, s karjaiba zárt.
 - Shh... Nincs semmi gond. - nyugtatott
 - Te meg mit keresel a lányom házában, te semmire kellő?- üvöltött fel apa. Harry elengedett és apára kapta tekintetét. Hirtelen összezavarodottságot véltem felfedezni arcán. - Nem elég, hogy az egyik lányom megölted, most az ikertestvérét is megölnéd?- kiabált. Most már nem értettem semmit.
 - Mi van? Úr Isten én soha nem ölnék meg senkit! Összekever valakivel. - védekezett.
 - Nem ugyan?- nevetett fel cinikusan - Akkor most miért fekszik egy sírban? Nem ismerős az a név esetleg, hogy Leila Morgan?- Harry arca eltorzult. Szemei csillogni kezdtek.
 - De, hát... Nem is hasonlítanak... és a vezetéknevük... - suttogta, inkább magának, mit sem nekünk.
 - Igen, kétpetéjű ikrek voltak, de nézz csak a szemébe. Mind a ketten az anyjuktól örökölték, ahogy a gyönyörű alakjukat is. És, nem tudom emlékszel-e, vagy megfigyelted-e, de nyakukon ugyan ott van egy kisebb folt. Amikor az anyjuk terhes volt velük, kiderült, hogy allergiás valamire és foltok jöttek ki a nyakán és a karján. Ott kidörzsölte és sebes lett. Az anyjuknak is ott van az a folt, s rajtuk is megjelent születésükkor. - Harry szemeiből könnycseppek csordultak ki, s maga felé fordított. Mélyen szemembe nézett, majd a hajamat hátradobva nyakamat kezdte pásztázni.
 - Úr Isten... - lesokkolódva állt előttem. Nem értettem semmit.
 - Na, jó! Most szépen elmesélitek, mi volt, mert nem bírom ezt a feszengést. - üvöltöttem el magam
 - Ez a mocsok gazember, akit te annyira sztárolsz, anno összejött Leila-val, de nem tisztelte őt. Csak testileg kellett neki az én drága kislányom. Kihasználta őt és még meg is csalta. Leila nagyon szerette ezt a srácot. És amikor rajtakapta egy másik lánnyal az ágyban, mikor elvileg beteg volt, ő pedig segítőkészen vitte neki az házit és sütött neki sütit is, ez a mocsadék magyarázkodni sem akart, csupán annyit mondott neki, hogy 'Bocsi, szakítsunk inkább, rendben?' . Ekkor Leila kiment a kedvenc helyére, amiről, halkan megjegyezném, csak Te - Harry felé mutatott megvetően - neked mesélt, s csak Te neked mutatta meg. Egy késsel szétvagdosta az ereit. Nem akart ő meghalni, de véletlenül az ütőeret is elvágta... Annyira elkezdett vérezni, hogy annyi ereje maradt, hogy hazament és a nevelőszüleitől elköszönt és megmondta, ő nem ezt akarta. Egyből kórházba vitték, de a szíve annyira le volt terhelve a történtek miatt, hogy túl gyenge volt ahhoz, hogy újraélesszék. - kis szünetet tartott majd folytatta - Ezért nem akartam, hogy őket hallgasd, ezért nem engedtem, hogy őt sztárold. Nem érdemli meg azt az életet, amit kapott. - csóválta a fejét lehajtva. Elfáradt. Láttam rajta, hogy elfáradt abban, hogy újra fel kellett nyitnia ezt a mély sebet. Soha nem tettem olyat, amit akkor tettem. Odamentem hozzá és megöleltem. Mindkettőnk rázkódott a sírástól.
 - Apa, pihenj le egy kicsit, rendben?- nem válaszolt, bólintott egyet - Gyere megmutatom a vendégszobát. - felkísértem a lépcsőn majd bevezettem a szobába - Ha bármi kell, szólj nyugodtan!
 Kimentem a szobából és lerohantam az emeletről.
 - Miért tetted ezt? Miért csináltad ezt vele?- kérdeztem Harry-től, amikor háta mögé érkeztem. Egy fotelben ült és arcát tenyerébe temette.
 - Hülye voltam, utálom magam ezért...
 - Nem ez volt a kérdésem. - mordultam fel - Miért hiszed, hogy a nők csak játékszerek? Hm, miért?- vádoltam teljesen jogosan.
 - Nem hiszem azt, csak... - hangja elcsuklott - Eleinte nagyon szerettem Őt, de ez elmúlt. Fiatal voltam, vele vesztettem el a szüzességem és mivel ő nem akart mindig lefeküdni velem, amikor én gondoltam, ezért elkezdtem félre lépegetni. Nem akartam vele szakítani, láttam rajta, hogy szeret és tudod, ez az egész akkor volt, miután a szüleim elváltak. Nehéz volt és csak arra vágytam, hogy valaki szeressen. Ezt ő megtudta adni nekem, de többet nem. Telhetetlen voltam és többet akartam. - megrázta a fejét - Egy balfasz voltam... Azon a napon amikor nem mentem iskolába és azt kamuztam, hogy beteg vagyok... Aznap tudtam meg, hogy anya összejött valaki mással, aki nem apu és... Betettetem magam betegnek anyu előtt, de tudtam, hogy neki dolgozni kell, így egyedül maradhatok. Amint elment bevedeltem szinte az összes létező piát, amit otthon találtam. Délután átjött az egyik osztálytársunk, azzal a céllal, hogy megadja a házit, de én rámásztam és végül ott kötöttünk ki. Az ez után történteket már tudod... - halt el a hangja.
 - Miért folytattad ezt az életmódot ezután is?
 - Kerestem őt... Görcsösen ragaszkodtam ahhoz, hogy valaki szeressen úgy, mint ő... Híres lettem, imádtak a rajongók és én ezt kihasználtam. Utálom magam... Igaza van apádnak, nem érdemlem meg ezt az életet.
 - Én is csak egy voltam a sokból... -suttogtam magamnak, de meghallotta
 - Dehogy is! Lexa! Nekem te többet érsz, mint bármi más! Édesanyám és Gemma mellett te vagy a legfontosabb ember az életemben... Tudom, hogy az elején hülye voltam, téged sem becsültelek meg teljesen, de mostanra rájöttem, te sokkal jobb vagy annál, hogy eldobjalak. Szeretlek téged... -kétségbe esett szemekkel nézett felém. Felállt és elém lépett, s megfogta a kezem - Tudod, én nem szerettem őt már a végén, mint már mondtam... És azt a szót, hogy 'szeretlek' sose mondtam neki. Nem éreztem azt, így nem mondtam ki. Az utolsó hazugság, amit életemben tettem, az az volt mikor átvágtam őt.
 - Nem tudom mit mondjak... - csóváltam meg a fejem és elengedtem a kezét. - Ez nekem nagyon sok egy reggelre.

24.

  Már többmint két hete edzek és a bőröm gyönyörűen kezdi visszanyerni eredeti kinézetét, sőt. A hasam már szinte kezd kockásodni is! Tom-mal is nagyon jóban lettem, sokat beszélgetünk edzéseken. Megtudtam, hogy van egy barátnője, Leila. Két éve vannak együtt és nagyon szeretik egymást. Mint is ne mondjak, szerencsés lehet az a lány. Tom nagyon rendes srác és humora is van.

 Harry-vel konkrétan az óta nem találkoztam, amióta sietősen távozott szerény otthonomból. Azóta már bejárta fél Amerikát, komolyan mondom. Minden nap felhívjuk egymást, amikor csak tudjuk, hogy beszéljünk. Igazából a múltkori után egyikőnk se tudta, mi is van köztünk, de maradtunk annyiban, hogy egyelőre nem ugrunk fejest egy kapcsolatba. 

 Tegnap felhívtam egykori menedzserem és mára lett megbeszélve egy új portfólió fotózás. Dél körül kell ott lennem az ügynökségnél és már lassan tíz óra van. Gyorsan a szobámba szaladtam és a szekrényem elé állva kutakodni kezdtem valami egyszerű, de nagyszerű feeling-ű ruha összeállítás után. Egy fekete miniszoknyára, fehér, csillogós has pólóra jutott a választásom. E mellé egy magas sarkú bokacsizmát, fekete egyszerű táskát, fekete színű fejkendőt és aranyozott nyakláncot választottam. Kezembe fogtam ezeket és a fürdőbe indultam. Beálltam a zuhanykabinba és jó forró vízzel megmostam magam. Sietősen pattantam ki a kabinból és szárazra töröltem magam. Egy fekete- fehér fehérnemű szettet vettem fel, s majd rá a kiválasztott ruhákat. A tükör elé álltam és egy gyors, de alapos fogmosás után egy halvány sminket kentem fel arcomra. Tényleg halvány volt, s szinte észrevehetetlen, mivel csupán egy világos rózsaszín rúzst tettem fel és szempilla spirált.

 Az egész alakos tükör elé léptem, megigazítottam magamon a ruhákat és késznek konstatáltam magam. Még bekaptam egy rágót és kimentem az előszobába, ahol felvettem egy vastag kabát szerűséget. Telefonomon megnéztem mennyi az idő és teljesen kétségbe estem. Fél órám volt beérni.

 Villámgyorsasággal zártam be a házam ajtaját, s ugortam be a kocsimba. Próbáltam betartani a sebességkorlátot, de túlságosan siettem, így néhol átléptem. Szerencsém volt, hogy nem volt a környéken rendőr. Az ügynökség előtti kis parkolóban leálltam, és nagy léptekkel mentem be az ügynökségbe.

 - Jó napot! Portfólió fotózásra jöttem, a nevem Alexandra Holm. 

 - Magának is! George már nagyon várja önt. A negyedik emeleten jobbra lesz a fotózás. - válaszolt egyből segítőkészen.

 Egyenes háttal, kihúzva magam szépen a lifthez sétáltam és megnyomtam a gombot. Nem telt el pár másodperc a lift már lent is volt. Megvártam még, hogy az emberek kijöjjenek, majd én szálltam helyükre. Megnyomtam a 4-es gombot, s már pillanat múlva meg is érkeztem.

 Ideges fújtam ki a levegőt, amikor az ajtó nyílni kezdett. A kifújt levegőbe megpróbáltam nem csak szén-dioxidot kiadni magamból, hanem minden feszültségemet.

 - Oh, Alexandra! Gyere csak, a fotós csak rád vár!- csillant fel a szeme valakinek, akit szerintem még életemben nem láttam. Furcsán nézhettem rá, mivel rögtön folytatta is- Jaj, de buta vagyok! Tom vagyok, a styliszt. Szóltak, hogy most lesz fotózásod és várjalak meg. Na, gyere kislány, had adjak neked valami csinit. - komolyan mondom, izgatottabb volt a fotózás miatt, mint én. Pedig ő csak ruhát ad nekem és nekem kell elviselnem a kattogó hangot és az erős fényeket.

 Megfogta a csukóm finoman, s maga után húzott egy szobába.

 - Szóval, mivel nem ez az első fotózásod, ezért meg van adva most egy téma. Ha ez a portfóliód sikerül, nem csak a modell ügynökségünk egyik régi- új tágjává válsz, hanem egyből egy címlapra kerülsz. - ecsetelte miközben felkattintotta a villanyt. - A témája pedig a színek. Egy Fantastic Art nevű újság ajánlotta nekünk fel ezt a lehetőséget és szerintünk te lennél a legalkalmasabb. - odament egy akasztós ruhatárolóhoz és átnézte őket. - Ezek lennének a ruhák. Próbáld fel az egyiket és gyere ide, had nézzelek meg, hol kell még igazítani rajta.

 Odalétem és átnéztem a ruhákat, az egy biztos, hogy színesek voltak. Az egyiket leakasztottam és átsétáltam az öltöző részbe. Felkaptam magamra és az egészalakos tükörben megnéztem magam. Passzos és szexi volt, tetszett.

 - Itt is vagyok!- léptem oda Tomhoz.

 - Istenem, igazunk volt! Mintha rád tervezték volna ezt a ruhát! Itt egy pár cipő, kapd ezt fel és mehetsz is a sminkeshez!- lerakott egy pár – úgy szint színes - cipőt elém és a másik ajtóhoz kezdett el terelgetni.

 Szó szerint beestem a sminkeshez.

 - Szia! Biztosan te vagy Alexandra, én Clar vagyok, én fogom csinálni a sminkedet ma. Ehhez a ruhához először nem csinálok nagyon vad sminket, viszont készülj fel, hogy lesz olyan, hogy egy fél órát minimum itt ülsz, míg kimázollak. - kuncogott, miközben a székhez tessékelt. - Ja, meg persze a fodrásznál is fogsz időzni párszor.

 Egy negyed órával később készen voltak velem és már csak a fotózás volt hátra. Belibbentem a stúdióba, ahol már a fotós a kamerát készítette.

 - Hali, te vagy a modell igaz?- nézett fel rám.

 - Igen, én lennék. Alexa Holm. - nyújtottam kezem felé.

 - Lionel Stander. Neki láthatunk a munkának, nagylány?- mosolygott rám.

 - Azért vagyok itt. - kuncogtam fel

 Beálltam a kamera elé és vártam az instrukciókat, amiket pár pillanat után meg is kaptam.

 A ruhák csak úgy váltakoztak rajtam, s a sminkekkel egyre több baj volt. Vagyis nem lett volna, ha nem nyitom ki a szemem, a fixálás előtt, és így a szemfestékek nem folytak volna egybe, 

 A hangulat egyre jobb volt, egyre jobban el tudtam engedni magam, így könnyebb volt koncentrálni. 

 - Végeztünk is, a ruhás képekkel. - rakta le gépét Lionel

 - Miért, milyen képeket akarsz még csinálni?- néztem rá értetlenül, s nagyon reménykedtem abban, hogy nem akt fotókat akar lőni rólam, mert akkor inkább nem modellkedek, de rólam ne jelenjen meg semmi meztelen kép.

 - Ne ijedj meg! Nem kell levetkőznöd, az arcodról lesznek képek. Na, menj a sminkeshez és a fodrászhoz, futás!- sürgetett nevetve. 

 Visszamentem ezredjére is a sminkes szobába is, ahol Clar és Macy - a fodrász - már előkészülve vártak rám.

 Legalább egy órát ültem a Clar előtt, mígnem készen nem lettem, de aztán még váltották egymást a fodrásszal, így már halálomon voltam szinte. Mint kiderült legalább háromszor fogják megmosni a hajam, mivel ezekhez a képekhez be kell fújniuk színezővel...

 Végül is az eredmény nem lett rossz, szóval érdemes volt megszenvedni vele.

Alexa néhány képe

***

 - Nagyon örülök, hogy veled dolgozhattam, nagy jövő állhat még előtted a modell szakmában, ha így folytatod. - hálálkodott Lionel

 - Én is nagyon örülök, hogy egy ilyen profi fotós készíthetett rólam képeket. Élveztem ezt a napot! Remélem, még dolgozunk valaha együtt!

 Még elköszöntünk egymástól és indultam is haza. Már este kilenc óra van. El sem hiszem, hogy több mint kilenc órán át itt voltam. Nem volt kedvem főzőcskézni ma, így elmentem egy étterembe, s útközben csekkoltam a telefonom. Három nem fogadott hívásom volt Harry-től, amit a délután folyamán alkotott. Gondoltam felhívom, hátha nem alszik még. Megérzésem nem csak, a negyedik kicsengésnél fel is vette.

 - Szia! Kerestelek, hol voltál?- támadott le egyből.

 - Portfólió fotózásom volt, nem emlékszel?

 - De, de mostanáig? Nem déltől volt?

 - De, attól volt, és csak most végeztünk. Most ültem be a kocsiba két perce és indultam el kajálni. - meséltem a történteket - De jó lenne, ha itt lennél most. Már nagyon hiányzol... - szinte suttogva mondtam a végét, de ő még így is meghallotta

 - Nekem is, de várj csak! Melyik étterembe óhajtottál menni?

 - Az Ivy-be, miért?

 - Menj a Rhodes Twenty Four-ba, ha nem akarsz egyedül enni. - és kinyomott. 

  Na, ezt nem értem. Ő Amerikában van, mit szervezi az életem onnan? Mindegy. Ledobtam az anyósülésre a telefonom és az első lehetőségnél vissza fordultam, mivel amit kitalált, pont az ellenkező irányban van. 

 Úgy húsz perc múlva a ledumált helynél leparkoltam és elindultam a bejárathoz. Séta közben a bejáratot figyeltem, mivel egy nagyon ismerős személy állt ott, de nem tudtam ki lehet, mivel napszemüveg volt rajta és kapucni...

 Na, ne! Ez meg mit keres itt? Jaj, ez a hülye majom nem is szólt, hogy hazajön! 

 Ja, persze pár másodperc után leesett, hogy Hazza az, hisz ki már venne fel napszemüveget este? 

 - Harry!- gyorsítottam meg a lépteim az utolsó métereknél.

 - Lexi!- felém lépett és szorosan magához húzott. Fejét hajamba fúrta és olyan szorosan tartott, de mégis lágyan, hogy hirtelen még én is azt hittem, porcelánból vagyok, amire ennyire vigyázni kell. - Hiányoztál... - kicsit eltolt magától, de csak annyira, hogy szemeimbe nézzen. Kezei finoman pihentek derekamon, én pedig még mindig nyaka köré font karokkal álltam vele szemben. 

 Közelebb hajolva, szája sarkába egy apró puszit nyomtam. 

 - Nekem is, nagyon.

 Elmosolyodott, majd elengedett én pedig hátrébb léptem tőle. Ujjainkat összekulcsolta és elindultunk befelé. Harry szólt a recepciósnak, hogy asztalfoglalásunk van meg minden... Aha, szóval azért nyomott ki valószínűleg, hogy lefoglaljon egy asztalt.

 Felmentünk a harmadik emeletre, ahova egy pincér kísért fel minket, s megmutatta az asztalunkat. Harry udvariasan kihúzta nekem a széket, majd leült ő is. 

 Elkezdtünk beszélgetni miközben rendeltünk. 

 - Hogy- hogy nem valami... Ehm, hogy is mondjam... 

 - Miért nem normális, emberi ételt rendeltem?- csak bólintott, jelezvén ezzel azt, hogy pont erre gondolt. - Mivel vigyáznom kell az alakomra. Hiába edzenék, ha olyanokat eszek, amik tele vannak kalóriával. - magyaráztam neki el

 - Oh, értem, viszont szerintem te így vagy tökéletes és mindegy hogyan nézel ki, mindig te leszel a leggyönyörűbb ember a földön. 

 - Köszönöm, de azért ez bőven túlzás. Rengeteg, nálam szebb, ember él még ezen a földön!

 - Nem baj, de számomra te vagy a legszebb... Tudod, most lehet, nyálas vagyok, de én tényleg így gondolom, és úgy érzem, el kell mondanom valamit... - sóhajtott - Szeretlek, Alexa... tudom, ezt már rengetegszer mondtam, de csak azért, hogy érezd tényleg így van...

 - Jaj, Harry, ez nagyon aranyos tőled... - Tudom, most azt kéne mondanom, én is szeretem, de 1.) nem egy romantikus filmben vagyunk, 2.) nem vagyok még biztos az érzéseimben annyira, hogy kimondjam.

 A vacsora jól telt, nagyon jól éreztük magunkat. Az elején lévő nyáladzás hamar abbamaradt, inkább átrágtuk azokat a napokat, mikor külön kellett lennünk. 

 Miután úgy gondoltuk ideje lenne menni, fizettünk... Vagyis, jobban mondva Harry fizetett én pedig csak akartam fizetni. 

 - Harry... Nincs kedved nálam aludni ma este?- már több mint fél tizenegy volt, én pedig hulla voltam. 

 - Akarod, hogy nálad aludjak?- kulcsolta össze kezünket.

 - Nem kérdezném, ha nem akarnám... - fordultam vele szembe. 

 Mélyen szemeibe néztem majd megcsókoltam. Nem tudom, mi üthetett belém, de ő sem ellenkezett, szóval nem volt probléma. Elváltak ajkaink egymástól, s ő rásuttogta ajkaimra, hogy akkor induljunk.

 Az én kocsimmal mentünk, az övét pedig otthagytunk a parkolóban. Megbeszéltük, hogy holnap majd elhozom kocsival őt ide és innen majd megy tovább a sajátjával. Útközben nem beszéltünk, a rádió halk hangja volt az egyetlen dolog, ami megtörte a teljes csendet. Ez csend nem nyomasztó volt, mint régen. Nyugodt volt, bár érezhető volt a levegőben, hogy annyi mindent mondanánk még egymásnak, de nem tesszük. 

 Olyan fél óra elteltével már a kaput nyitottam, hogy beálljak a garázsba az én kincsemmel. Miután ezzel is megvoltunk bementünk a házba, s ott is egyenesen a hálóba mentünk. 

 - Adok törülközőt, várj egy picit!- indultam volna el a szekrény felé, ha két kar nem állít meg.

 Derekam köré fonta izmos karjait és nyakamat kezdte el csókolgatni. Minden egyes csók után egy apró bókot suttogott nekem. Állam aljától egyenesen vállamig végigcsókolt, úgy hogy minden egyes négyzet mini méteren legyen egy apró puszi. 

 Halk sóhajjal elégeltem meg tetteit és hirtelen hátra fordultam. Reagálni sem tudott olyan gyorsan tapadtam ajkira. Kezeim vállára helyeztem majd egyre lentebb vezettem őket. A pólója aljánál kicsit feljebb húztam és hasfalán kezdtem kitapogatni izmait. Ő sem tétlenkedett sokáig, hátamnál kezdett a pólóm alá nyúlni, s kezét egyre feljebb vezette, míg végül melltartómat kikapcsolta. 

 A megkönnyebbülés miatt, amit az okozott, hogy végre nem nyomott, s szorított az a szarság, halkan sóhajtottam és pólóját kezdtem egyre jobban feltűrni. 

 - Biztos szeretnéd?- suttogott fülembe.  

 Gyorsan átfutottak a gondolatok a fejemben. Nem, még nem akarom, hogy az megtörténjen, de kényszert érzek arra, hogy kényeztessük még egymást. 

 - Menjünk fürödni. - válaszoltam, mire ő elengedett és eltávolodott tőlem, nem értette a célzásom. Közel léptem hozzá és nyakára nyomtam egy csókot- Mármint együtt.

 Így már leesett neki a dolog. Ölébe felkapott és bevitt a fürdőbe. Kinyitotta a zuhanykabin ajtaját és beállt ruhástól a zuhanyrózsa alá. Fél kézzel beállította a vizet majd visszatért hozzám. Nem engedett el, így ölében tartva engem a falnak nyomta hátam. 

 Ez volt életem legszenvedélyesebb, legfantasztikusabb éjjele. Bár már nagyon fáradt voltam,  MIATTA érdemes volt ébren maradni. Lehet, hogy AZ nem történt meg, de sokkal jobb volt az úgy, ahogy volt.